8.rész: Kérlek

• Hát ti? - kérdezte Hanabusa belépve a szobába. Nem szállt le rólam Kai, én pedig mindenerőmből azon voltam, hogy lerugdossam magamról.
• Hanabusa. Gratulálok a szajhádhoz. - nézett vissza le rám. - Ha nem bánod most kölcsön venném, úgy hogy, kérlek, menj ki. – fordult Hanabusa felé majd elkezdet neki mutogatni az ajtó felé.
• Szállj le róla! – mondta dühösen, de mintha Kai meg se hallotta volna.
• Jaj, ne legyél már ilyen. Tesók vagyunk és a tesók mindenen megosztoznak. - csókolta meg a nyakam. A hideg végig futott hátamon, de nem az élvezettől, hanem az undortól. Az undortól, hogy ez képes lenne rajtam osztozkodni bárkivel, bárhol mintha az övé lennék. Mintha csak egy bábu lennék, amit a boltban szokás árulni minden féle jött mentnek.
• Szállj, le róla nem mondom el még egyszer. – ütögettem, próbáltam magamról ledobni, Hanabusa fenyegető szavaira, de ő megfogta kezeim és nem engedett. Nem akartam, hogy ezek ketten összeverekedjenek. Tovább ficánkoltam hát, de annak az lett a következménye, hogy Kai még jobban nyomott vissza az ágyhoz.
• Jaj, ne legyél, már ilyen inkább gyere ide te is. Élvezni fogja. De ezt előtte elveszem. - bele nyúlt a cipőmbe és kivette belőle a dobó késemet. - És ezt is. - nyúlt volna a pólóm alá a melltartóhoz, hogy kivegye a kést.
• Ha hozzá mersz nyúlni. - mondtam neki.
• Mit teszel? - nevetett kajánul rám és nyúlt a pólóm alá. Hirtelen Hanabusa termett mellettünk és láttam, hogy becsukta az eddig nyitva lévő ajtót. Kai keze megállt nem nyúlt a pólóm alá. Felült mellénk az ágyra Hanabusa. Ezt nem hiszem el. Mit akarnak ezek? Egymásra néztek majd mosolyogni kezdtek. Hanabusa megunta az e fajta udvariasságot. Behúzott neki egyet mire Kai orrához nyúlt melyből bőségesen folyt a vér. Leszállt rólam. Hanabusa megragadott, felvettem dobó késem és kirohantunk a szobából. Az udvaron kötöttünk ki a kocsijánál.
• Most velem jössz. – nyitotta sport autója ajtaját.
• De edzésem lesz. – makacskodtam. Nem akartam vele elmenni mert büntetést kaptam volna akár a fia a főnöknek akár nem.
• Nem érdekel.
• Meg fognak büntetni. - hajtottam le a fejjem bűnbánatot színlelve.
• Be felé a kocsiba. MOST!!!! – megijedtem mérges hangjától. Beszálltam majd ő is és elindultunk.
• Nem kellett volna a "segítséged". Egyedül is elbírtam volna vele. – kezdtem bele monológomba mikor meguntam a csendet.
• Nem úgy nézett ki. - nem nézett rám csak az útra koncentrált. Egyre gyorsabban ment de próbáltam úgy tenni mintha észre se vettem volna pedig legbelül szétvetett az ideg, hogy nehogy egy fában találjuk meg magunkat vagy egy villanyoszlopon felcsavarodva.
• Képzeld el, hogy igen. - fékezett, félre állt majd felém fordult.
• Hidd, el nekem kurvára nem tetszik, hogy egy ilyen nagy pofájú kibírhatatlan libával kell összeházasodnom, de ha már a drágalátos apám ezt, kívánja, nem fogom hagyni, hogy hülyét csinálj belőlem. Ha nem megyek be megerőszakolt volna habár szerintem nem kellett volna erőszakoskodnia, mert hagytad volna magad. - adtam neki egy pofont. Megfogta arcát majd gúnyos mosollyal visszafordította felém a fejét. Visszakaptam, de ő nagyobbat ütött. - Én nem Kai vagyok. Akár tetszik, akár nem mostantól úgy fogsz viselkedni, mintha egy boldog, tisztelettudó mennyasszony lennél. Ha ellen állsz, sokkal rosszabbat kapsz tőlem egy pofonnál. - nem akartam a fülemnek, a szememnek és az arcomon lévő piros foltnak hinni. Hanabusa mikor lett ilyen? Sose volt ilyen. Azt mondta, hogy az apjánál ő jobb ember akar lenni és most mégis. Mégis úgy bánik velem. Megértem hisz nem vagyok könnyű eset. - Értettél? - bólintottam. - Nem hallottam.
• Igen. - válaszoltam neki durcásan. Elindultunk a kocsival, de nem vissza a nyomor negyedbe tartottunk hanem Tokyo belvárosába és ott is a gazdagok környékére.
• Gyere! - szólt mikor megálltunk a kocsival.
• Hova megyünk?
• Gyere már. - kiszálltam a kocsiból egy kicsit idegesen. Nem tudtam mit akar itt. Egy luxus hotel bejárata felé vettük az irányt.
• Miért jöttünk ide? - kérdeztem tőle s már majdnem a sarkában álltam. Ez nem az én világom. Megijedtem ettől hisz én nem ide való vagyok Mindenki olyan sznob. Gyönyörű lányok méreg drága ruhákban és helyes új gazdag fiatal férfiak. Tátott szájjal néztem őket és egy kicsit fájt, hogy így vagyok felöltözve ahogy. Végig mértem magam. Csizmám koszos és az orrán a bőr meg van sérülve. Farmer nadrágom se szebb. Jobb napjaiban talál még divatos volt, de most a kosztól és a lyukaktól el se lehet dönteni, hogy ez nadrág lenne vagy valami ruhadarab, amit épp a kutya marcangolt szét. Felsőm pedig 5 számmal nagyobb rám és úgy lóg rajtam, mint tehénen a gatya. Rossz hasonlat, de ez igazság. Hajam kócos az előbbi pofon miatt. Nem adtam neki vissza hisz ő Hanabusa. Hanabusa pedig nem ilyen.
• Jó napot Insoo úrfi. Jött egy levele. – hogy, hogy hívta? Hisz nem is ez a neve. Ez egy koreai név de Hanabusa japán.
• Köszönöm. - átvette majd adott neki néhány jent és invitált a lift felé.
• Hol vagyunk? - kérdeztem tőle mikor egy lakosztály ajtaján próbált betuszkolni. Nem voltam hajlandó bemenni.
• Itt lakom. – megfogta a kezem majd behúzott.
• Miért hívott a recepciós Insoonak?
• Erről majd később.
• Mond el!
• Ne követelőzz! Nem szeretem. – kezdet a hangja lágyulni.
• Elmegyek!
• Nem mész te sehová! - ragadta meg a kezem.
• Engedj el! - rángattam ki magam kezei közül.
• Nem. Itt maradsz velem. - magához rántott és átölelt. - Kérlek. - kérlek? Ez meg mi? Mit akar ezzel elérni? De mégis valahogy ahogy itt vagyok a karjai között olyan mintha engem ide teremtetek volna. Érzem egyre gyorsuló szívverését, egyenlőtlen légzését. Jobban magához szorít, és arcát hajamba fúrja.
• Ha- ha- hanabusa… Mit művelsz? Hanabusa.
• Felejtsd el. Nem az a nevem. Insoonak hívnak. - jobban magához szorított.
• Ha- hanabusa. - nem engedett. - Insoo. - felnéztem rá. - Mit művelsz?
• Semmit. - elengedet és ott hagyott. - Ma este itt maradsz velem és nem nyitok vitát. – újra hűvös és száraz lett a modora. Kezdek félni a hangulat ingadozásaitól. Ez így nem jó. Így nem tudom kiismerni.
• Nem tarthatsz itt. – makacskodtam, felemeltem a hangom.
• De igen. - megragadott és az ágyra dobott. Rám mászott és alsó ajkamat gyengéden megcsókolta.
• Mit művelsz Hanabusa?
• Inssonak hívnak. Kérlek. Csak most enged el magad. Csak az én kedvemért. Kérlek. Kérlek. Kérlek.
• Insoo ne tedd ezt velem.
• Kérlek.
• Insoo. - suttogtam. Megcsókolt gyengéden. Viszonoztam csókját.
• Kérlek. - suttogta csókunk közbe. Megcsókolt megint majd gyengéden megharapta alsó ajkamat. Szétnyitottam szám mire nyelve bedulakodott. Nyelvem az övévvel csatázott közben pedig egymás testét simogattuk. Levettem róla öltönyét majd kigomboltam ingét. Nem engedte, hogy levegyem róla. Inkább nekem esett és elkezdet ki hámozni csekély öltözetemből. Lassú csókokkal kínozta végig testemet majd egy őrült, de szenvedélyes szeretkezésbe invitált… 

Kimerülten feküdtem mellette kapaszkodva az ágyba mintha attól félnék, mindjárt elnyel, magába foglal fekvő helyünk.
• Köszönöm. - puszilta meg fejem tetejét.
• Ez állati volt. – lihegtem kimerülten. Szemem mint parancs szóra lecsukódót én pedig mély álomba szenderedtem.