• Leila már megint mit csinálsz? Nem így kell, hányszor mondjam el?
• De nekem így könnyebb.
• De ha így emeled, a kardot könnyebben megölnek. Az lenne a jó. Megérdemelnéd, mert sose hallgatsz rám. Így tartsd a kardot ne úgy. – üvöltött velem mesterem.
• De fáradt vagyok már. Nem akarom ezt csinálni. – nyűgösködtem.
• Igen? Mit szólna a főnők, hogyha ezt meghallaná? Hát így vagy iránta hűséges? És ha megtámadják? Te azt fogod mondani ne már fáradt, vagyok.
• De hát még gyerek vagyok úgyse fognak még harcolni, vinni.
• Na, jó most lett elegem belőled. Befelé. - és megint bezárt a sötét szobába. Mindig ezt tették velem, ha ellenkeztem később pedig, ahogy cseperedtem ezek a dolgok egyre jobban durvultak. Ha bezártak ilyenkor nem kellett semmit se csinálnom csak 24 óráig ebben a sötét szobában lenni étlen szomjan. Igen gyerek voltam, még de ezzel senki sem foglalkozott. Mindenki felnőttként kezelt és így nem is volt gyermekkorom. Mindenki tőlem várt minden csodát. Lépteket hallottam az ajtó előtt.
• Kazuya-san hol van Leila? - ez volt a főnők. Nem szerette, ha büntetésben voltam. Kiborult tőle, hogy nem akarok szót fogadni és engedelmes lenni. De már akkor is voltak elveim. Ragaszkodtam ahhoz, amit elterveztem.
• Büntetésben Uram.
• Miért? Már megint?
• Igen. Sajnálom Uram.
• Nem sajnálkozni kéne. Rád bíztam ezt a kölyköt és te annyit se tudsz megtenni, hogy rá bírd arra, hogy normális legyen? Nem tudod úgy megbüntetni, hogy ne feleseljen többé vissza? – ordított vele.
• Uram nagyon makacs ez a lány. Nem itt van neki a helye, hanem valamelyik bordélyházban. Ott több pénzt tudna Uramnak összeszedni.
• Nem. Ez a lány itt kell nekem. És, hogy jössz te ahhoz, hogy kétségbe vond szavaimat? Ha te nem tudod megbüntetni és nevelni, akkor majd én, megbüntetlek mindkettőtöket. Tudod, mi jön ez után? - én tudtam. Kazuya -sannak ujjával kellett fizetnie az én engedelmet lenségem miatt. És emiatt tudtam, hogy én is szenvedni fogok. Így is lett. Az edzések nagyon nehezek és gyötrelmesek voltak és sokszor már azon gondolkoztam, hogy elszököm. Meguntam és szó szerint kicsesztem vele, aminek az lett sajnos a következménye, hogy életével fizetett. Utána kaptam másikat. Sok mestert végeztem ki. Nem bírt velem senki. Ugyan olyan makacs és elszánt voltam. Eleinte nem akartam ebben a világban élni. Szeretem az embereket és nem akartam őket bántani. A főnők megunta és ő vett szárnyai alá. Neki kevésbé mertem nemet mondani, de azért a véleményemet neki is elmondtam és nem tetszésemet kifejeztem.
• Ide figyelj Leila. Ha most már nem azt csinálod, amit mondok, nagyon nagy bajba fogsz kerülni.
• De most miért? Így is legyőztem ezt a hülyét.
• Hééé!!!! – rivallt rám. Tiszteld ellenfeled. Hányszor mondjam még el? Na, kezdjük, előröl.
• Hát én pedig nem fogom. Fáradt vagyok. Aludni akarok. Most minek kezdjem, előröl mikor már legyőztem.
• Na, jó nagy pofám. Elegem van belőled. Holnap te is melóra indulsz. És ha bármit elszúrsz nem csak egy újabb tetoválást kapsz. Annál nagyobb büntetésben lesz részed, amitől szenvedni fogsz egész életedben. - igen a tetoválás. 13 éves koromba kaptam a főnőktől. Nem géppel csinálták. Azt akarta, hogy szenvedjek. És szenvedtem is. Hogy miért kaptam? Mert megsebesítettem. Most pedig komolyan féltem tőle. Nem akartam embereket megölni. Nem álltam még készen rá. De sajnos muszáj volt. Nem tudtam elaludni. Őszintén? Nem akartam elaludni, mert nem akartam, hogy olyan hamar reggel legyen. Hideg vízzel mosakodtam meg minden egyes félórában majd kimentem sétálni…
• De nekem így könnyebb.
• De ha így emeled, a kardot könnyebben megölnek. Az lenne a jó. Megérdemelnéd, mert sose hallgatsz rám. Így tartsd a kardot ne úgy. – üvöltött velem mesterem.
• De fáradt vagyok már. Nem akarom ezt csinálni. – nyűgösködtem.
• Igen? Mit szólna a főnők, hogyha ezt meghallaná? Hát így vagy iránta hűséges? És ha megtámadják? Te azt fogod mondani ne már fáradt, vagyok.
• De hát még gyerek vagyok úgyse fognak még harcolni, vinni.
• Na, jó most lett elegem belőled. Befelé. - és megint bezárt a sötét szobába. Mindig ezt tették velem, ha ellenkeztem később pedig, ahogy cseperedtem ezek a dolgok egyre jobban durvultak. Ha bezártak ilyenkor nem kellett semmit se csinálnom csak 24 óráig ebben a sötét szobában lenni étlen szomjan. Igen gyerek voltam, még de ezzel senki sem foglalkozott. Mindenki felnőttként kezelt és így nem is volt gyermekkorom. Mindenki tőlem várt minden csodát. Lépteket hallottam az ajtó előtt.
• Kazuya-san hol van Leila? - ez volt a főnők. Nem szerette, ha büntetésben voltam. Kiborult tőle, hogy nem akarok szót fogadni és engedelmes lenni. De már akkor is voltak elveim. Ragaszkodtam ahhoz, amit elterveztem.
• Büntetésben Uram.
• Miért? Már megint?
• Igen. Sajnálom Uram.
• Nem sajnálkozni kéne. Rád bíztam ezt a kölyköt és te annyit se tudsz megtenni, hogy rá bírd arra, hogy normális legyen? Nem tudod úgy megbüntetni, hogy ne feleseljen többé vissza? – ordított vele.
• Uram nagyon makacs ez a lány. Nem itt van neki a helye, hanem valamelyik bordélyházban. Ott több pénzt tudna Uramnak összeszedni.
• Nem. Ez a lány itt kell nekem. És, hogy jössz te ahhoz, hogy kétségbe vond szavaimat? Ha te nem tudod megbüntetni és nevelni, akkor majd én, megbüntetlek mindkettőtöket. Tudod, mi jön ez után? - én tudtam. Kazuya -sannak ujjával kellett fizetnie az én engedelmet lenségem miatt. És emiatt tudtam, hogy én is szenvedni fogok. Így is lett. Az edzések nagyon nehezek és gyötrelmesek voltak és sokszor már azon gondolkoztam, hogy elszököm. Meguntam és szó szerint kicsesztem vele, aminek az lett sajnos a következménye, hogy életével fizetett. Utána kaptam másikat. Sok mestert végeztem ki. Nem bírt velem senki. Ugyan olyan makacs és elszánt voltam. Eleinte nem akartam ebben a világban élni. Szeretem az embereket és nem akartam őket bántani. A főnők megunta és ő vett szárnyai alá. Neki kevésbé mertem nemet mondani, de azért a véleményemet neki is elmondtam és nem tetszésemet kifejeztem.
• Ide figyelj Leila. Ha most már nem azt csinálod, amit mondok, nagyon nagy bajba fogsz kerülni.
• De most miért? Így is legyőztem ezt a hülyét.
• Hééé!!!! – rivallt rám. Tiszteld ellenfeled. Hányszor mondjam még el? Na, kezdjük, előröl.
• Hát én pedig nem fogom. Fáradt vagyok. Aludni akarok. Most minek kezdjem, előröl mikor már legyőztem.
• Na, jó nagy pofám. Elegem van belőled. Holnap te is melóra indulsz. És ha bármit elszúrsz nem csak egy újabb tetoválást kapsz. Annál nagyobb büntetésben lesz részed, amitől szenvedni fogsz egész életedben. - igen a tetoválás. 13 éves koromba kaptam a főnőktől. Nem géppel csinálták. Azt akarta, hogy szenvedjek. És szenvedtem is. Hogy miért kaptam? Mert megsebesítettem. Most pedig komolyan féltem tőle. Nem akartam embereket megölni. Nem álltam még készen rá. De sajnos muszáj volt. Nem tudtam elaludni. Őszintén? Nem akartam elaludni, mert nem akartam, hogy olyan hamar reggel legyen. Hideg vízzel mosakodtam meg minden egyes félórában majd kimentem sétálni…
Eljött a másnap én pedig a szobámban ültem készen állva, hogy lemondok
eddigi álmaimról, hogy egyszer még gyerek leszek. Nem, nem akartam még több
büntetést és kínzást. Azt akartam, hogy végre valaki büszke legyen rám.
Őszintén azon kívül, hogy mennyire utáltam főnököm azon kívül tiszteltem is.
Felnéztem rá hisz rajta kívül az életemben nem volt olyan ember, akire fel
tudtam volna nézni. Megtettem, amit kér. Megsérültem igaz, de nem haragudott
sőt. Egyre jobban figyelt rám és normálisabb hangnemben beszélt velem. Minél
többet vállaltam el annál jobban közelebb kerültem hozzá. Én voltam a kedvence
és mindig engem dicsért mikor emberei elrontottak valamit. És most itt vagyok
18 évesen és én vagyok a legveszélyesebb. Megtanultam az évek során, hogy az
érzelmeimet félre kell dobnom és csak a feladatomra kell gondolni, mert,
megbánhatom. Jaj, bárcsak ne tettem volna azt akkor, amit tettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése