15.rész: Jó és utána mégis rossz

• YongGuk. – siettem oda hozzá és szívem hevesen vert mellkasomba mintha át akarna törni a csontjaim és az izmaim között. YongGuk mosollyal köszöntött.
• Leila. Aszta, de meg változtál. Nagyon csini vagy. – vett jobban szemügyre majd megpördültem előtte ő pedig elismerően fütyült.
• Jaj, ne már! – csaptam rá, szégyellősen és éreztem arcom egyre vörösebb. -  Tudod, hogy rühellek így öltözni. Gyűlölöm ezeket a göncöket. – rángattam magamon koktél ruhámat. Gyűlöltem ezt a darabot. Olyan volt mintha egy vékony lepedőbe lennék bebugyolálva, ami bármelyik percben szétszakadhat, mert semmi cérna nem tartja csak a jó Isten akarata.
• Gondoltam. Én se nagyon szeretek pingvinnek öltözni. - elkezdtünk együtt nevetni. - De hát ezt várják el tőlem. – komolyodott el.
• Ahogy tőlem is. – szomorúan fixíroztam a padlót. Azon gondolkoztam, hogy hol kezdjem monológjaim sorait és udvariatlan kérdés listámat. Tudni akartam mindent, de nem tudtam, hogy kezdjek bele így hát néma voltam és vártam, hogy szenvedélyes hangjával újra hozzám szóljon vagy karjaival ölelje át derekam és csókoljon addig ameddig puha gyengéd, de erős magabiztos karjaiban el nem alszok, miközben biztonságban érzem magam és semmi bánat nincs körülöttem.
• Hallottam a nagy hírt. Jövő hónapban esküvő? – kérdésére felkaptam a fejem és szomorú gyönyörű szép szemeibe néztem. Haboztam a válasszal hisz tudom, ez fáj neki. Nem kerülhettem el a dolgot.
• Igen. – sóhajtottam és elfordítottam a fejjem, hogy ne lássa könnyeimet.
• Na, mi van ennek nem örülni kéne. – emelte fel álam ujjaival gyengéden.
• Nem. – löktem el magamtól.
• Mi a baj?
• Még kérded mi a baj? Szeretlek YongGuk és egy ilyen szeméthez kell feleségül mennem, aki elvárja, hogy ma este, ha haza mentünk szét rakjam a lábam. – suttogtam mérgesen. Nem akartam, hogy bárki is meghalja. Ez csak rám és YongGukra tartozik, és ha bárki megtudná féltett, sötét titkunk akkor nekünk végünk lenne nagyon gyorsan.
• Én is szeretlek Leila. De el kell felejtenünk egymást, mert ennek nem lesz jó vége.
• Tudom, tisztában vagyok vele. De felemészt magával az a tudat, hogy nem láthatlak, nem érhetek hozzád. Nem tudok nélküled, meg lenni ezt meg kell értened.
• Értem, mert hidd el én is így érzek. Nincs olyan perc, sőt másodperc, hogy ne gondoljak rád. Te vagy a mindenem Leila.
• Leila. Itt vagy szívem? Már mindenütt kerestelek. - vágott közbe Insoo.
• Igen. - oda jött hozzám majd látványosan átölelt és a hajamba csókolt. YongGuk rá nézett és dühöt láttam szemeibe. Biztos voltam benne, hogy Insoo és ő egymást nézik fenyegető pillantásokkal. Éreztem, hogy Insoo csak azért jött oda hozzám, hogy távol tartson szerelmemtől és, hogy megmutassa azt, hogy ő az úr. - Gyere. - suttogta a fülembe majd megpuszilta arcom - Be akarlak mutatni pár embernek. Gyere. - fájdalmasan köszöntem el YongGuktól majd kényszerből elindultam Insooval kézen fogva és hagytam, hogy gyenge elhagyatott testemet oda vigye, ahová akarja. Csak a testem övé, de a szívem, és ami valójában én vagyok az YongGuké. Övé volt már akkor is, amikor nem is ismertem hisz mindig is egy ilyen férfira vágytam, mint ő.

Csupa unalmas ember, akik megint sikeresen megbámultak perverzebbnél perverzebb tekintettel, majd olyan dolgokról kezdtek el beszélni, ami engem nem nagyon érdekelt. Kellet volna hisz fegyverekről volt szó, de jelen pillanatban, vagyis inkább abban a helyzetben ez a dolog foglalkoztatott a legkevésbé. YongGukot kerestem egész éjszaka és mikor pillantásunk össze találkozott ő huncutul elkezdett mosolyogni. Kínzott vele és ő ezt tudta jól. Vele akartam lenni nem pedig ezzel a sok majommal. Egész idő alatt azon járt a fejem, hogy tudnék a közelébe kerülni. Egyszer csak YongGuk főnöke jött oda hozzám.
• Leila. Rég láttalak. – mondta undorral az arcán.
• Hagyjon békén. – elfordultam, hogy ott hagyom, de megragadta a kezem.
• Legközelebb nem lesz ilyen mákod.
• Legközelebb, ha kettesben leszünk maga halott lesz.
• Várni foglak. 
• Remélem is. – elengedet én pedig ott hagytam. Elindultam YongGuk felé, aki ezt a tettem egy mosollyal nyugtázta. - Itt nem tudunk beszélni azt ugye, tudod?
• Tisztában vagyok vele. – huncut mosollyal felelt.
• Számokat meg tudod fejben jegyezni?
• Igen. - lediktáltam neki a számom majd mikor ott hagytam a pincértől kért egy tollat és egy szalvétára leírta.
Nagyon jó érzés volt azzal a tudattal lefeküdni, hogy YongGuk él és még mindig szeret. Szerencsére Insoo nem próbálkozott be annyira leitta magát így egész éjszaka tudtam az én egyetlen szerelmemre gondolni. 

• Találkoznunk kell. - vettem fel a telefont az egyik verő fényes reggelen. YongGuk volt az és nagyon izgatott volt.
• Rendben. De hol?
• Ki vettem egy hotel szobát. Ott tudunk beszélgetni.
• Hol van?
• Lediktálom a címet. - leírtam egy lapra majd elköszöntem tőle és elindultam.

• Leila.
• YongGuk. - borultam a nyakába, mikor beléptem a hotelszoba ajtaján. Megcsókolt és én megint éreztem azt az érzést. - Akarlak. – suttogtam ajkaiba.
• Én is. - letepertem az ágyra majd elkezdtem vetkőztetni és csókolgatni…

• Ez állati jó volt szívem. – szorított jobban magához mikor már az ágyban feküdtünk. Még mindig lihegtünk. Gyönyörű hófehér bőrén gyöngyözött az izzadtság hangja pedig remegett a fáradtságtól.
• Tudom. - leheltem könnyű csókot szájára.
• Kis vadmacska vagy tisztában, vagy vele? 
• Igen. - kuncogtam. - Miről akartál beszélni?
• Már lényegtelen. Erről szeretem volna veled, de látom felesleges lett volna. Nagyon szeretlek.
• Én is. - ezeket a kis kiruccanásokat jó párszor eljátszottuk. Jobban mondva két hónapig még. Felhívott az egyik nap, hogy találkozunk, mert már egy hete nem láttuk egymást. El kellett mennie Koreába és most tért haza.  Kínzott akkor minden perc, hogy nem lehetek vele, de mikor felhívott szívem felszabadult és alig vártam már az úgy nevezett randevút. Örömmel mentem bele a találkozóba, de közben féltem, hogy lebukunk. Két órát vártam a hotel szobában, de nem jött. Nem tudtam mi van vele, mert a telefont se vette fel. Azt hittem közbe jött neki valami, de sajnos hetek múlva sem jelentkezett. Nagyon megijedtem és a napok múlásával egyre jobban kétségbe voltam esve. Kellett nekem ő mindennél jobban. Egy nap kaptam egy képet YongGukról.

• Kai! Kai! - rohantam hozzá, mert benne nagyjából megbíztam. - Kai! Megölték YongGukot. A saját főnöke megölte miattam. Kai. Most mit tegyek?