15.rész: Jó és utána mégis rossz

• YongGuk. –
siettem oda hozzá és szívem hevesen vert mellkasomba mintha át akarna törni a
csontjaim és az izmaim között. YongGuk mosollyal köszöntött.
• Leila. Aszta, de meg változtál. Nagyon csini
vagy. – vett jobban szemügyre majd megpördültem előtte ő pedig elismerően
fütyült.
• Jaj, ne már! – csaptam rá, szégyellősen és
éreztem arcom egyre vörösebb. - Tudod,
hogy rühellek így öltözni. Gyűlölöm ezeket a göncöket. – rángattam magamon
koktél ruhámat. Gyűlöltem ezt a darabot. Olyan volt mintha egy vékony lepedőbe
lennék bebugyolálva, ami bármelyik percben szétszakadhat, mert semmi cérna nem
tartja csak a jó Isten akarata.
• Gondoltam. Én se nagyon szeretek pingvinnek
öltözni. - elkezdtünk együtt nevetni. - De hát ezt várják el tőlem. –
komolyodott el.
• Ahogy tőlem is. – szomorúan fixíroztam a
padlót. Azon gondolkoztam, hogy hol kezdjem monológjaim sorait és udvariatlan
kérdés listámat. Tudni akartam mindent, de nem tudtam, hogy kezdjek bele így
hát néma voltam és vártam, hogy szenvedélyes hangjával újra hozzám szóljon vagy
karjaival ölelje át derekam és csókoljon addig ameddig puha gyengéd, de erős
magabiztos karjaiban el nem alszok, miközben biztonságban érzem magam és semmi
bánat nincs körülöttem.
• Hallottam a nagy hírt. Jövő hónapban esküvő? –
kérdésére felkaptam a fejem és szomorú gyönyörű szép szemeibe néztem. Haboztam
a válasszal hisz tudom, ez fáj neki. Nem kerülhettem el a dolgot.
• Igen. – sóhajtottam és elfordítottam a fejjem,
hogy ne lássa könnyeimet.
• Na, mi van ennek nem örülni kéne. – emelte fel
álam ujjaival gyengéden.
• Nem. –
löktem el magamtól.
• Mi a baj?
• Még kérded mi a baj? Szeretlek YongGuk és egy
ilyen szeméthez kell feleségül mennem, aki elvárja, hogy ma este, ha haza
mentünk szét rakjam a lábam. – suttogtam mérgesen. Nem akartam, hogy bárki is
meghalja. Ez csak rám és YongGukra tartozik, és ha bárki megtudná féltett,
sötét titkunk akkor nekünk végünk lenne nagyon gyorsan.
• Én is szeretlek Leila. De el kell felejtenünk egymást,
mert ennek nem lesz jó vége.
• Tudom, tisztában vagyok vele. De felemészt
magával az a tudat, hogy nem láthatlak, nem érhetek hozzád. Nem tudok nélküled,
meg lenni ezt meg kell értened.
• Értem, mert hidd el én is így érzek. Nincs
olyan perc, sőt másodperc, hogy ne gondoljak rád. Te vagy a mindenem Leila.
• Leila. Itt vagy szívem? Már mindenütt
kerestelek. - vágott közbe Insoo.
• Igen. - oda jött hozzám majd látványosan
átölelt és a hajamba csókolt. YongGuk rá nézett és dühöt láttam szemeibe.
Biztos voltam benne, hogy Insoo és ő egymást nézik fenyegető pillantásokkal.
Éreztem, hogy Insoo csak azért jött oda hozzám, hogy távol tartson szerelmemtől
és, hogy megmutassa azt, hogy ő az úr. - Gyere. - suttogta a fülembe majd
megpuszilta arcom - Be akarlak mutatni pár embernek. Gyere. - fájdalmasan köszöntem
el YongGuktól majd kényszerből elindultam Insooval kézen fogva és hagytam, hogy
gyenge elhagyatott testemet oda vigye, ahová akarja. Csak a testem övé, de a szívem,
és ami valójában én vagyok az YongGuké. Övé volt már akkor is, amikor nem is
ismertem hisz mindig is egy ilyen férfira vágytam, mint ő.
Csupa unalmas ember,
akik megint sikeresen megbámultak perverzebbnél perverzebb tekintettel, majd
olyan dolgokról kezdtek el beszélni, ami engem nem nagyon érdekelt. Kellet
volna hisz fegyverekről volt szó, de jelen pillanatban, vagyis inkább abban a
helyzetben ez a dolog foglalkoztatott a legkevésbé. YongGukot kerestem egész
éjszaka és mikor pillantásunk össze találkozott ő huncutul elkezdett
mosolyogni. Kínzott vele és ő ezt tudta jól. Vele akartam lenni nem pedig ezzel
a sok majommal. Egész idő alatt azon járt a fejem, hogy tudnék a közelébe
kerülni. Egyszer csak YongGuk főnöke jött oda hozzám.
• Leila. Rég láttalak. – mondta undorral az
arcán.
• Hagyjon békén. – elfordultam, hogy ott hagyom,
de megragadta a kezem.
• Legközelebb nem lesz ilyen mákod.
• Legközelebb, ha kettesben leszünk maga halott
lesz.
• Várni foglak.
• Remélem is. – elengedet én pedig ott hagytam.
Elindultam YongGuk felé, aki ezt a tettem egy mosollyal nyugtázta. - Itt nem
tudunk beszélni azt ugye, tudod?
• Tisztában vagyok vele. – huncut mosollyal
felelt.
• Számokat meg tudod fejben jegyezni?
• Igen. - lediktáltam neki a számom majd mikor
ott hagytam a pincértől kért egy tollat és egy szalvétára leírta.
Nagyon jó érzés volt azzal a tudattal lefeküdni,
hogy YongGuk él és még mindig szeret. Szerencsére Insoo nem próbálkozott be
annyira leitta magát így egész éjszaka tudtam az én egyetlen szerelmemre
gondolni.
• Találkoznunk kell. - vettem fel a telefont az
egyik verő fényes reggelen. YongGuk volt az és nagyon izgatott volt.
• Rendben. De hol?
• Ki vettem egy hotel szobát. Ott tudunk
beszélgetni.
• Hol van?
• Lediktálom a címet. - leírtam egy lapra majd
elköszöntem tőle és elindultam.
• Leila.
• YongGuk. - borultam a nyakába, mikor beléptem
a hotelszoba ajtaján. Megcsókolt és én megint éreztem azt az érzést. - Akarlak.
– suttogtam ajkaiba.
• Én is. - letepertem az ágyra majd elkezdtem
vetkőztetni és csókolgatni…
• Ez állati jó volt szívem. – szorított jobban
magához mikor már az ágyban feküdtünk. Még mindig lihegtünk. Gyönyörű hófehér
bőrén gyöngyözött az izzadtság hangja pedig remegett a fáradtságtól.
• Tudom. - leheltem könnyű csókot szájára.
• Kis vadmacska vagy tisztában, vagy vele?
• Igen. - kuncogtam. - Miről akartál beszélni?
• Már lényegtelen. Erről szeretem volna veled,
de látom felesleges lett volna. Nagyon szeretlek.
• Én is. - ezeket a kis kiruccanásokat jó
párszor eljátszottuk. Jobban mondva két hónapig még. Felhívott az egyik nap,
hogy találkozunk, mert már egy hete nem láttuk egymást. El kellett mennie
Koreába és most tért haza. Kínzott akkor
minden perc, hogy nem lehetek vele, de mikor felhívott szívem felszabadult és
alig vártam már az úgy nevezett randevút. Örömmel mentem bele a találkozóba, de
közben féltem, hogy lebukunk. Két órát vártam a hotel szobában, de nem jött.
Nem tudtam mi van vele, mert a telefont se vette fel. Azt hittem közbe jött
neki valami, de sajnos hetek múlva sem jelentkezett. Nagyon megijedtem és a
napok múlásával egyre jobban kétségbe voltam esve. Kellett nekem ő mindennél jobban.
Egy nap kaptam egy képet YongGukról.
• Kai! Kai! - rohantam hozzá, mert benne
nagyjából megbíztam. - Kai! Megölték YongGukot. A saját főnöke megölte miattam.
Kai. Most mit tegyek?
Megint kezded?????? Miiiért halt meg mi??? magyarázd meg ezt de rögötn. Nem teheted azt, hogy mindig megölsz valakit. Teljesen megölöd a kicsi szívem... nem szeretem ezt így.Gonosz vagy :(
VálaszTörlésA végén és ez után ki fog derülni h miért pont így :D nyugi mindent megfogsz tudni :D
Törlés