18.rész: Végre itthon

Alig vártam már, hogy felszálljunk a repülőre és húzzunk végre haza. Nem voltam szívesen ebben az országban, főleg azért mert állandóan YongGuk járt az eszembe, hogy halála előtt ő is itt járt. Mindig ő volt a gondolataimban és alig vártam már, hogy haza menjek és folytassam azt, amit elkezdtem. Megölök mindenkit. A bosszú nem megoldás tudom jól, de jó fegyver, ha jól bánik vele az ember. Én jól tudok bánni vele. Megtanultam az évek során, hogyan kell jobbnak és jobbnak lennem ellenségemnél. Jobb leszek ezen túl és óvatosabb. Nem fogom hagyni, hogy bárki földbe tiporjon.

 Felszabadultam mikor haza értünk pedig tudtam, hogy ez egy börtön. Börtönbe vagyok zárva mióta én meg Insoo együtt vagyunk. Más nők talán vágynának, egy ilyen életre ahol nem kell semmi mást csinálniuk csak vásárolniuk, de engem ez nem hozott lázba. Négy fal közzé vagyok bezárva, betarthatatlan szabályok társaságában. S ráadásul útálok jó pofát vágni. Ez nem az én világom. Én nem ilyen vagyok. Én olyan vagyok, aki vissza pofázik, ha kell nem törődve a másikkal vagy a következményekkel.
• Elmegyek meg fürdeni és átöltözni. – közöltem Insooval majd a fürdőszoba felé vettem az irányt.
• Siess, mert beszédem van veled. 
• Rendben. - gyorsan végeztem tenni valóimmal majd egy hálóingnek kinevezett pólóba és bugyiba bújtam és indultam ki felé a fürdőből. - Már megint iszol. – mondtam sértődötten. Utáltam mikor ivott.
• Most ünnepelünk szivi. - hozott felém egy pezsgős poharat. - Nagyon ügyes voltál kincsem. Azt hittem nem fog sikerülni, de hála a te nagy szádnak és eszednek. - megcsókolt. - Most boldoggá tettél. Apám büszke lesz ránk. Jaj, Leila. Szeretnék most veled valamit csinálni…

 

Pár perc múlva már csak egymás mellett feküdtünk kifáradva és a plafont bámultuk. Cigarettával a szájában pihent én pedig csak magányosan elhagyatottan kerestem azt a pontot a menyezeten, amit minden egyes alkalom után. Most nem találtam. Elveszett, ahogy az én lelkem is.
• Insoo?
• Igen. 
• Miért vagy te Hanabusa? – kérdeztem kíváncsian. Valójában tényleg érdekelt, de ezt a pillanatot találtam megfelelőnek kérdésemnek.
• Én nem vagyok japán. Koreai vagyok. Apámnak nem lehetett gyereke és anyám félre lépett egy koreaival. Még ő nevezett el Insoonak de apám megtiltotta, hogy így hívjanak, ezért vagyok Hanabusa. Az Insoot azért jobban szeretem. – jött a rövid vágyaimat kielégítetlen válasz.
• Ennyi az egész?
• Igen. Többre számítottál?
• Aszem igen. – válaszoltam unottan.
• Kezdlek megkedvelni ugye tisztában vagy vele? - nem válaszoltam csak színleltem, hogy alszom. Én még mindig YongGukot szeretem. Jó igaz lefekszek Insooval de az nem olyan mintha YongGukkal tenném. Vele csak egy fajta szükségletett elégítek ki. Na de nem baj. Holnap. Indulhatok a második áldozatomhoz.

Reggel elkezdtem felöltözni, hogy újra embert tudjak ölni de Insoo megállított.
• Hova mész?
• Unatkozom, ezért elmegyek szétnézni pár helyen. – hazudtam.
• Ma nem mehetsz. Rögtön apámnál kell lennünk beszélni, akar velünk.
• Mégis miről?
• Észak Korea.
• Kérdezni is akartam. A rendőrök nem fognak minket elfogni, ha így nyilvánosan fegyvereket szállítunk?
• Nyugi a rendőrök évtizedek óta a yakuzákkal vannak.
• Ezt, hogy érted?
• Nem tudtad?
• Nem mert nekem csak az volt a dolgom, hogy gyakoroljak és parancsot teljesítsek. 
• A yakuzák feldobnak pár piti bűnözőt a rendőrségnek cserébe, hogy azt csináljunk, amit akarunk, mert ebből az országnak is nyeresége származik.
• Ezt nehéz elhinni.
• De így van. Higgyél nekem.
• Jó. De akkor meg haladjunk már.
• Jól van, na de türelmetlen vagy.

• Fiam Hanabusa. Leila. - ölelt meg minket boldogan a san. – Nagyon, nagyon büszke vagyok rátok kiváló üzletet csináltatok. - igaz. Majdnem mindent fél áron kaptunk. Nekem ez egy kicsit gyanús. - Leila. Látom végre használt a sok órás tanulás. Felhívott ma a hadügyminiszter és azt mondta, hogy ha neki ilyen embere lenne, nagyon büszke lenne rá. - meghajoltam. - Na és meséljetek. Unoka? - majdnem megfulladtam. Senkise tudja, hogy nekem nem lehet gyerekem. Múlthónapban voltam orvosnál és egy régi baleset miatt nem lehet gyerekem soha. 
• Sajnálom Uram, de mi még ezzel várni szeretnénk. - mondtam szégyellősen.
• Csak nehogy késő legyen. De azért remélem, rajta vagytok esténként a dolgon. - nevette el magát. Most már világos be van rúgva.
• Kai? - kérdeztem.
• Gondolom a szobájába. – válaszolt mogorván.
• Megkeresem. Rég láttam már. Elnézést. - elmentem régi szobámba és ott volt. - Szia Kai.
• Szia, Leila. Hallom nagyot alakítottál.
• Hát igen. Meglágyítottam a minisztert.
• Nem, nem ott, hanem az ürgénél. Mindenki erről beszél, hogy mi lett vele, de senki se tudja ki tette én tudtam rögtön, hogy te voltál. Nagyon ügyes.
• Köszönöm. Kai fegyverekre lennem szükségem, mert a főnöküket is kell nyírnom. – folytattam a mondandóm mintha természetes lenne az, hogy Kai tud a dologról. Nem akartam itt sok időt elütni ezért kénytelen voltam gyorsan a tárgyra térni. Majd később megbeszélem vele a dolgokat, ha szükség lesz rá.
• Oké. Mikorra tervezed, és akkorra szerzek.
• Még nem tudom, előtte párembert még ki kell nyírni és ő hozzá se tok csak úgy besétálni. Kelleni fog egy terv.