21.rész: Váratlan

 

 

 

 

 

• Mit csináltál? - kérdezte türelmetlenül én pedig azt hittem helyben szívrohamot kapok. Megijedtem a gondolattól, hogy most minden kifog tudódni és nem tudom befejezni azt, amit elkezdtem.
• Semmit. - bicegtem a fürdő felé.
• Állj meg! – ordított rám.
• Felejts el! – bemutattam neki és mentebb tovább a fürdő felé.
• Leila! Nem mondom el még egyszer!
• Hagyjál békén. – megragadott.
• Nem hagylak. Mesélj csak.
• Megtámadtak. - hazudtam. Habár ez félig meddig igaz volt.
• Kik?
• Nem tudom.
• Hazudsz.
• Nem hazudok.
• Akkor miért van nálad kard?
• Önvédelmi fegyver.
• Na, jó Leila van egy olyan érzésem, hogy te állsz a rejtélyes gyilkosságok mögött.
• Milyen gyilkosságok? – tetettem a hülyét mint aki semmiről sem tud. Pedig jól tudtam mindenről hisz ennek az egésznek én voltam a főszereplője. Mélyen a szemembe nézett nem szólt csak várt valami jelre. Továbbra se engedet el.
• Ne játszd a hülyét. – suttogta.
• Jó igaz én voltam. – adtam meg végül magam, mert tudtam addig nem lesz menekvésem a sebem pedig egyre jobban fájt már aminek Insoo szorítgatása sem tett jót. -  De Insoo erről senki nem tudhat. – egyezkedtem vele. Próbáltam vele dűlőre jutni hisz tényleg nem akartam ennek az egésznek ilyen hamar és így véget vetni.
• Apámnak muszáj tudnia róla.
• Ne kérlek Insoo ne. Tönkre teszel mindent. – most én fogtam a kezét meg mikor indult a telefon felé majd hirtelen újra megragadott.
• Mégis mit? - kérdezte kíváncsian, lappangó dühvel szavaiban.
• A tervem.
• Mit akarsz te ezzel a gyilkosságokkal elérni? Ha ez ki tudódik a mi családunknak vége. – ordított újra.
• Bosszút akarok. – feleltem halkan, alig érthetően és szemeimmel cipőjét kezdtem el nézni.
• Mégis mi féle bosszút? – most már ő is nyugodt volt. Éreztem, hogy sajnál. Hogyne sajnálna, mikor egy cipőben járunk. Az anya miatt ő is szívesen bosszút állna, de nem mer apja miatt.
• Megöltek ezek az emberek egy olyan személyt, aki nagyon fontos volt nekem. – könnyeim eleredtek s forró arcomon végig szaladtak miközben valamennyire hűtötték lázam.
• Ki volt az?
• Lényegtelen.
• Nem az hisz ölsz miatta. Ki volt az? – emelte fel a hangját.
• Bang YongGuk.
• Hogy micsoda? Az, az ember? Te nem vagy normális. Az ellenséggel? – ideges lett. Elengedett és mérgesen fel alá járkált a szobába. Megsajnáltam hisz mindent a háta mögött csináltam. Már össze voltunk házasodva mikor YongGukkal megcsaltam. Megcsaltam? Szerintem nem hisz nem is vagyunk egymásba szerelmesek.
• Nagyon szerettem és ő is szeretett engem. Én miattam ölték meg és emiatt ölök én is. Már csak három ember van, utána esküszöm, soha többé nem nyúlok, fegyverhez csak ezt a hármat kérlek. Kérlek, ne szólj senkinek. – magyaráztam neki a dolgokat kisé elhadarva.
• Nagyon csúnya a sebed. - hogy mi van? Ez meg mi? Visszatért a kedves Insoo? - Ezt össze kell varrni. Gyere, beviszlek a kórházba.
• Felesleges én is meg tudom csinálni. - YongGuk jutott erről eszembe. Emlékszem mikor ő ápolt engem. Akaratlanul is egy könnycsepp szökött a szemembe újra. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, fertőtlenítettem a sebet majd megittam egy két felest és neki álltam. Az első nyöszörgésnél feltépte az ajtót és bejött.
• Menj ki! – üvöltve kértem.
• Nem. Elviszlek egy kórházba. – makacskodott, de én makacsabb vagyok nála.
• Meg tudom csinálni.
• Leila ne őrülj meg. Hívok akkor inkább egy orvost. - így is tett, de az mire ki ért én már összevarrtam.

• Ezt, hogy tudtad ilyen gyorsan megcsinálni? - kérdezte mikor elment az orvos.
• Könnyen. 
• Csupa meglepetés vagy. Nem szólok apámnak egy feltétellel, ha végeztél abba hagyod. Megértettél?
• Igen. Insoo. Köszönöm. - nem válaszolt csak megcsókolt.