14.rész: Egy pillanat és vége

 

 

 

Csak ültem a parkban és néztem a gyerekeket, ahogy anyjukkal és apjukkal játszanak. Én sose tettem ezt. Én sose játszottam. Nekem a játék a kések a kardok és a pisztolyok voltak. Nem volt gyermekkorom, de őszintén annyi menekülési lehetőséget tanultam akkor most miért nem szöktem meg? Talán mert nem is akartam vagy talán ennyire béna vagyok. Is-is. De az is lehetséges, hogy elfáradtam és végre szeretnék normális életet élni. YongGukkal? Igen talán ő vele. Jelen pillanatban nem tudom elképzelni az életem senki mással.
• Leila. - ragadt ki elvont világomból Kai szava. - A főnök nagyon pipa rád. Gyere vissza és kérj tőle bocsánatot. - nem mozdultam. - Te őrült vagy Leila. Ennyire elvette az a fiú az eszed? Ha megtudják, hogy az ellenség egyik emberével neked véged van. Gyere vissza és kérj bocsánatot.
• Nem fogok egy olyan emberhez feleségül menni, akit még egy kicsit se szeretek. Nem fogok többet börtönbe lenni. Nem akarok egész életemben-börtönben élni. Nem szeret és én se szeretem csak tisztelem és az édes kevés. Nekem szerelem kell, hogy érezem, valaki tényleg szeret engem. Ezt te úgyse fogod megérteni és nem is érdekel mi a véleményed, mert egy idióta vagy. Nem megyek vissza majd csak akkor, ha lenyugodtam és az nem most lesz.
• Nem vagy normális komolyan mondom. Az életeddel játszol, nem veszed észre. - megragadta a vállam felemelt és elkezdett gyengéden rázogatni. - Vedd már észre, hogy nem körülötted forog a világ. Ez az életed akár tetszik akár nem. Szót kell fogadnod ez az egy szabály, van. Ha látni akarod még a hős szerelmedet, akkor ajánlom, hogy haladjál visszafelé és kérj bocsánatot.
• Csak a gyenge emberek kérnek bocsánatot.
• Tegyél azt, amit akarsz. - és ott hagyott. Igaza van, de nem érdekel. Most vagyok, fiatal most kell élnem. Nem fogok, visszamenni hozzá inkább elmegyek és leiszom magam. Így is tettem. Elmentem a legközelebbi kocsmába és el kezdtem vedelni. Nem szóltam senkihez csak némán csendben a poharam felé voltam görnyedve és gondolkoztam. Át kell gondolnom, hogy kell e ez nekem. Nem kell. Felbátorodva, hogy elmondom véleményem a főnökömnek lehajtottam még az utolsó korty italom és elindultam hazafelé.
• Drága főnököm. Itt vagyok. Mi az, hogy én kérjek bocsánatot? Maga kényszerít engem hülyeségekre és még én kérjek bocsánatot. Nem fogok a fiához feleségül menni és tudja, miért mert még száz embert fogok kinyírni.
• Leila te részeg vagy. Büszke lehetsz magadra.
• Nem fejeztem be. - szóltam rá erélyesen. - Tudja, szerelmes vagyok és nem a fiába. - Kai lépett be legnagyobb szerencsémre.
• Kibe? - kérdezte főnököm.
• Ba…- be fogta a szám Kai.
• Belém uram. Én mondtam neki hagyjon békén, de nem érti meg.
• Vidd a szemem elől és józanítsd ki. Nem akarom holnap reggelig látni.
• Értettem Uram. - ki vitt majd próbált tuszkolni a szoba felé kevés sikerrel. A többiek provokáltak.
• Nézzétek, már ki van itt. Eleged lett a kurválkodásból és úgy döntöttél itt folytatod? Hmmm… nem rossz ötlet. - bele markolt az egyik a fenekembe majd a nyakamra adott egy csókot. - Gyere, baby tudom, hogy akarod. - undor fogott el.
• Látom, a fejembe látsz. Benne vagyok.
• Leila gyere csak a szobádba. - szólt rám Kai én pedig nem törődtem vele pedig kellett volna.
• Jaj Kai irigy vagy ezekre a cuki fiúkra? Gyere, édes vonuljunk el. - be mentem vele a szobájába, de amit ott csináltam vele egy életre megfogja emlegetni még egyszer aki kurvának nevez vagy ki kezd velem. Letepertem az ágyra és hogy is mondjam könyörtelenül megfosztottam késem segítségével férfiasságától. Ordított a fájdalomtól én pedig diadal ittasan jöttem ki a szobájából az enyém felé tartva.
• Megőrültél? - kérdezte üvöltve Kai mikor utánam jött.
• Most miért? Meddig tűrjem, hogy ezek szex bábúként nézzenek rám? Elegem van.
• Ezért még tudod, hogy el fognak kapni. 
• Várom őket. Meg tudom magam védeni. És ha megbocsájtasz, most elmegyek megfürdeni. - indultam a fürdő felé lemosni magamról a vért, a kocsma bűzét, a csalódottságot és az elkeseredettséget. Nem kellett volna Kainak eljönnie értem és akkor talán már YongGuk karjai között feküdnék. Ahogy erre gondoltam könnycseppjeim egyként hulltak a földre a rám folyó vízzel. Lassan lefolytak a lefolyón, mint az én álmaim, hogy talán még lehetek boldog is. Percekig álltam a zuhany alatt, míg a meleg vízből hideg víz nem lett. Testem lassan libabőrős lett, de akkor se mozdultam. Még sírni akarok anélkül, hogy bárki is látná.
• Leila! - dörömbölt Kai. - Öltözz fel és gyere, ki a főnök itt van. - megtettem szó nélkül. Kimentem és nem volt túl lelkes a főnököm. Sőt mondhatnám úgy is, hogy nagyon dühös. Végem van éreztem. 
• Leila. Mit tettél már megint? - kérdezte nyugodt hanggal, ami ezerszer rosszabb volt mintha üvöltött volna. - Mit képzelsz magadról? - most már üvöltött. - Hogy jössz te ahhoz, hogy az embereimet bántod? Én vagyok a főnök, én vagyok ennek a családnak a feje és minden úgy lesz, ahogy én mondom. Te neked semmi jogod igazságot osztani megértettél? Tudod, mit elegem van belőled és tudod, mit már csak ez az egy heted van, utána pedig a fiamhoz költözöl, mint a felesége. Elegem van belőled, hogy mindig miattad van a probléma. És örülj, hogy nem doblak ki az utcára.
• MIÉRT AZ MENNYIVEL JOBB, HOGY EZEK A TETVEK ÁLLANDÓAN LEKURVÁZNAK ÉS MEG AKARNAK ERŐSZAKOLNI? - üvöltöttem. Kaptam egy pofont, de semleges arcot vágtam.
• Kai. Rendezd le.
• Igen maga ehhez ért. Először Suzukit uszítja rám most meg Kait. Gratulálok, de higgye, el nem félek még az ördögtől se.
• Kai. - ugrott felém Kai. Letepert az ágyra és a főnök pedig kiment.
• Engedj el te rohadék.
• Fogd már be! - kiabált. - Nem akarlak bántani csak, higgye azt. - most már suttogott. - Nyugi nem marad ő itt sokáig hallgatózni. - mi pedig még pár percig úgy csináltuk mintha bántana.
• Álmos vagyok. - szólaltam meg. 
• Nem akarsz beszélgetni?
• Mégis miről?
• Leila azok a fiúk el fognak kapni.
• És félnem kéne tőlük? Ne nevetess.
• Amúgy is megköszönhetnéd, hogy nem Suzukinál kötöttél ki.
• Kösz. - mondtam gúnyosan.
• Mi ez a hangnem kisasszony?
• Nem érdekelsz. Tűnj el az ágyamból és hagyj aludni. - lefeküdtem. Végre olyan jó volt a saját ágyamban aludni. Úgy hiányzott már. De jó végre itthon s nem érdekelt, hogy milyen sok rossz történt velem ma. YongGukot ott hagytam és talán már nem is él. Hozzá kell mennem Insoohoz akit nem is szeretek és kiheréltem egy pasit. Na, jó ez jó dolog legalább egy szemétel kevesebb.
• Leila. Leila. Leila. Ébredj! 
• Mi az Kai?
• Reggel van. - rá néztem Kaira aki póló nélkül ugrált körbe. Gyönyörű teste van. Kidolgozott felsőtest. 
• Kai vegyél fel egy pólót. Nem vagyok rád kíváncsi.
• Beindultál mi? 
• Barom. Még akkor, se ha te lennél az utolsó férfi.
• Meggondolnád te azt.
• Igen valóban. Inkább lennék lezbikus.
• Hülye vagy. - kopogtak az ajtón és Insoo nyitott be rajta.
• In… Hanabusa. Te mit keresel itt?
• Érted jöttem. Pakold össze a cuccod. Nálam fogsz mától lakni.
• Hát én pedig nem megyek. – vágtam be a sértett kislány szerepet. Nem hatotta meg.
• Kai. Segíts. - ő pedig engedelmes kiskutyaként segített neki. Elő vette táskám és elkezdte a holmiijaimat bele pakolni. Mikor a fegyvereimhez érkezet Insoo megállította. - Azokra nem lesz szüksége.
• Én pedig nélkülük nem megyek el.
• Ide figyelj Leila. Te úgyse akarsz velem jönni. Kímélj meg a hisztidtől és haladjál, öltözzél felfelé, és nyomás a kocsimba.
• Seggfej.
• Nem hallottam tisztán. Mit mondtál?
• SEGGFEJ! – ordítottam a képébe.
• Na, nagyon gyorsan húzzál öltözni, mert nem vagyok jó kedvembe. - inkább mentem rendbe szedni magam. 

• Mától, míg apám meg nem hal itt fogsz velem lakni. - mondta mikor már megint a luxus hotelben voltunk. - Nem lesz, semmi dolgod csak szót kell fogadnod és rendben leszünk. Nem fogok hozzád nyúlni, de ezt már múltkor is mondtam, de elvárom, hogy ne csalj meg, mert neked engem tisztelned kell. A munkáról nem faggatsz, és ha beszélek róla, akkor csak hallgatsz, és nem szólsz bele. - anyád gondoltam magamban. Levegőt még vehetek? - Fegyverekhez, harc művészethez vagy bármi féle verekedéshez közöd nem lehet. Felejtsd el.
• Akkor tulajdonképpen mit csináljak egész nap? 
- Ismerkedj a többi befolyásos maffia család feleségeivel. Minél több barátnőd lesz nekünk annál könnyebb dolgunk lesz nekem meg főleg mert addig se fogsz idegesíteni.
• Király. 
• Ma pedig vásárolni mész. Valahogy nézzél is már ki.
• Kösz.
• Nekem mennem kell. - szó nélkül kilépet az ajtón. Mit fogok én egésznap csinálni? És tulajdonképpen miből fogok én vásárolni? Anyád imádom a gönceimet és nem fogok sznob libaként kinézni. És a hülye szabályokhoz is lesz egy két szavam. Még, hogy nincs semmi fegyver. Dehogy nem. Idióta. Mit képzel ez magáról?

Egy hét múlva…
Ahogy sejtettem. Unalmas az életem. Egésznap be vagyok zárva egy szobába és nem tudok semmit csinálni. Esténként pedig elvisz valami hülye partyra ahol az emberek úgy bámulnak meg mintha az állatkertben lennék ki állítva és inkább nem is beszélek a perverz öreg bácsikról. Nem akarom ezt tovább folytatni. Elegem van ebből az életből. És ráadásul azt se tudom, mi van YongGukkal. Őt akarom senki mást. Nagyon hiányzik. Nélküle üres semmit mondó vagyok. Egy fehér, üres lap vagyok, aki csak arra vár, hogy végre írjanak rá valamit. Kell ő nekem. 
• Öltözz! – mondta ridegen és szárazon mikor belépet a szobába. Felültem az ágyon majd kérdően néztem rá.
• Mi van?
• Öltözz! Ma este megint elmegyünk egy partyra. Inagawakai család adja. Fontos ott lennünk. - YongGuk. Ez jutott az eszembe. Ha él, akkor remélhetőleg ő is ott lesz.
• Miért lenne az annyira fontos? - kérdeztem cinikusan, semmit mondóan pedig legbelül meg tudtam volna őrülni a gondolattól, hogy ma lehet, hogy újra látni fogom életem szerelmét.
• Terület. Tudod meg kell védeni a területünket. 
• Baromság.
• Na, öltözz. Ha jó kislány leszel, este megjutalmazlak. - bújt oda hozzám.

… megállt a szívem mikor megpillantottam a tömeg között. Mosolyogva jött felém. Egy pillanat és vége. Vége van mindenek. Vége van a szomorúságomnak és már csak a boldogságot látom magam előtt. Egy pillanat és vége. Vége.