12.rész: Ébredés

Egész nap egyedül lenni egy szobában nem valami jó móka. Nem járt semmi más az eszemben csak YongGuk. Ha megint be fog próbálkozni neki vége van. Zörgött a zár és ő lépett be rajta egy tálcával a kezében.
• Hoztam neked ételt. – mondta nyugodt hangon.
• Köszönöm. - letette mellém, de mikor megláttam, hogy mit hozott rögtön elment az étvágyam. Sushi. Ne már.
• Mi a baj? - kérdezte mikor látta, hogy nem nyúlok hozzá.
• Útálom a sushit. 
• Ez nem egy szállod. Ne válogass. - mondta mérgesen majd az ajtó felé lépett.
• YongGuk. - megtorpant, de nem fordult felém. - Te koreai vagy?
• Igen.
• Akkor mit keresel itt?
• Te európai létedre mit keresel itt?
• Nem tudom. - hallom, ahogy horkant és kimegy, az ajtón majd megint bezárja maga után. Unottan nézzek az ételre. Éhes vagyok, de nem ennyire. Én ezt nem fogom megenni. Útálom a sushit. Lefekszek vissza az ágyra és a plafont kezdem, elnézni mintha valamit keresnék rajta. Talán egy menekülő útvonalat. Ki kell innen jutnom valahogy. Felállok, az ablakhoz sétálok. Kinyitom, majd a rácsot kezdem rángatni mintha, ki tudnám szedni. Ráztam a rácsot az pedig egyre hangosabban zörgött majd azt vettem észre, hogy valaki hátulról átölel és megcsókolja a nyakam. - Yo-yo-yonGuk. Te mit csinálsz?
• Én is ezt kérdezhetném tőled. Ennyire utálsz engem, hogy itt akarsz hagyni? – mondta szenvedélyes, búgó hangján. Megint az az érzést éreztem a gerincem mentén. Lábam megremegett, torkomba pedig gombóc keletkezett.
• YongGuk látnom kell? – suttogtam.
• Kit? Insoot?
• Nem. A családomat. Haza akarok menni. Muszáj haza mennem. Kérlek, engedj el.
• Nem tehetem.
• Miért nem? Kérlek. Ha számítok neked. - megfeszült, majd szó nélkül ki ment a szobából és megint bezárt. Ez most mi volt? Gondoltam magamban. Nem tudom, mi baja van, de nem is érdekel. Elegem van. Csak haza akarok jutni minél hamarabb és épségben.

…
Már egy hete vagyok itt és YongGuk egyre több figyelmet szentel nekem, ami jól esik, de viszont aggaszt, hogy mi van otthon. A főnöke néha- néha meglátogat, ilyenkor megfenyegetnek tök értelmetlen dolgokért és néha- néha kaptam egy két pofont, mert nem voltam hajlandó beszélni. YongGuknak ez nem tetszett, ahogy láttam rajta és próbálta mérgét leplezni. Legutóbb már tényleg bedurvultak és számból ömlött a vér a legutóbbi vallatás után.
• Utoljára kérdem. Miért küldött ide a főnököd? Miért akarta YongGukot megöletni?
• Mit tudom én. - puff megint csattant. Vért köptem a padlóra. - Amúgy is miért fontos maguknak hisz nem lett semmi baja YongGuknak. Nem halt meg vagy ilyesmi. - megint kaptam egyet, de mos főnökük pecsétgyűrűjével. Most már ömlött a számból a vér és kurvára fájt, de nem sírtam elővettem azt az arcom mintha meg se éreztem volna az egészet. Flegmán néztem rá. Vártam a reakciót, de semmi. Csak némán, idegesen járkált fel alá miközben gyűrűjét fogdosta, tekergette ujján.
• És lenne még egy kérdésem. Miért akar hozzá adni téged a fiához mikor még az ázsiaiakat meg se közelíted?
• Mert talán bennem megbízik vagy talán maga féltékeny rám, hogy én megyek Hanabusához és nem maga, mert, ahogy így elnézem maga eléggé buzis nem is csodálkoznék, rajta ha azért tartana yakuzákat, hogy magát kényeztessék. - hát ezt nem kellett volna. Akkorát kaptam tőle hogy a székről leborultam és a szemöldököm is felszakadt. Megint vért köptem ki és ahogy a padlót néztem szép kis vértócsák vettek már körül. Nem mutattam fájdalmat vagy bármi mást ami neki örömet okozna.
• Hogy merészeled te kerek szemű. Az idősebbet tisztelni kell nem tanították meg neked? - tápászkodtam fel felé. Láttam YongGukon, hogy legszívesebben ott lenne velem és ápolgatna, de tudtam jól h nem teheti és nem is fogja megtenni addig ameddig ezek itt vannak.
• De megtanították, de az ilyen férgeket, mint maga nem tisztelni kell, hanem eltaposni. – feleltem megint flegmán ő pedig válaszképpen megfogta a hajam és úgy emelte fel a fejem.
• Most már értem, hogy a főnököd mit szeret benned azt a nagy pofádat, de nem sokáig kiverem belőled ezt a tulajdonságod. - felnevettem.
• Higgye el maga majom, hogy ennél keményebb dolgokat is kaptam már, mint amit maguk ebben a pár órában leprodukáltak. 
• Ha ennyire jár, a pofád akkor még kaphatsz. - és kaptam is. Megint a földön feküdtem yakuzái pedig elégedetten nézték a művüket. Vér folyt a számból és a szemöldökömből. Még mindig bírom hisz ez nekem semmi. Feltápászkodtam majd visszaültem a székre mintha mi sem történt volna az előbb. Mintha nem is lettem volna megrugdosva, vagy megverve. Ugyan az a kifejezés volt arcomon, mint az előbb. Flegmán ültem előtte ő pedig egyre idegesebb lett. Ez az én fegyverem a makacskodásommal másokat ki idegelni.
• A következőt maga fogja, tőlem kapni ezt elhiheti . A főnökömmel van, problémája akkor miért nem vele beszéli meg? Engem meg hagyjon végre békén. Görény. - megint kaptam.
• Tudod a főnököd sok mindent tett már ellenem.
• És én mit tudok ez ellen tenni? Mit kezdjek én ezzel? Engedjenek, el vagy nagyon meg fogják bánni. - csörgött a telefonja.
• Igen… Nem tudjátok elintézni?... Mi az, hogy eltűnt… Rögtön ott leszek. - letette. - Most el kell mennünk cica baba, de majd még, látjuk egymást. YongGuk intézd el. Tudod, mi a dolgod játszadozz el vele. - YongGuk tisztelettudóan meghajtotta előtte a fejét majd megvárta, míg ki mennek a szobából és utánuk ment engem pedig megint bezárt. Nem mozdultam csak ültem a széken lehajtott fejjel a földet lesve. YongGuk lépteire lettem figyelmes, ahogy bejön vissza hozzám.
• Nem foglak megerőszakolni pedig ezt várják tőlem. Ha legközelebb jönnek, kérlek, játssz úgy mintha megtettem volna és kérlek, egy kicsit fogj vissza magadon. - letérdelt elém és elkezdte számat letisztítani, fertőtleníteni. - Nem vihetlek orvoshoz ezért nekem kell össze varrni a szemöldököd. Nyugi értek hozzá. Számtalanszor csináltam már. Fájni fog, de kérlek, ne ficánkolj. - tényleg fájt, de nem mutattam jelét. El voltam veszve a gondolataimban, hogy ugyan ennek az egésznek mikor lesz vége. Végzett felállt és indult volna, kifelé de én megfogtam a kezét.
• YongGuk. - suttogtam. Ő pedig meglepetten tekintett vissza rám. - Megcsókolnál újra, mint akkor? Emlékszel? Igazad volt. Még sose éreztem, úgy de te elérted az nap. Megint szeretném azt érezni és egy kicsit boldog lenni. Tudod, furcsállom, hogy Kai vagy a többiek nem jöttek utánam pedig tudják, hogy hova mentem. Miért van ez? Hisz én annyi mindent megtettem már a főnökért ők pedig ennyire elfelejtettek volna már? Ezeket akarom egy kicsit elfelejteni. Kérlek YongGuk csak öt percig úgy, mint múltkor.
• Leila. Komolyan gondolod és mondod?
• Igen. - leült elém az ágyra majd kezeim megfogva oda húzott ölébe. - Leila én most őszinte leszek veled. Én már nagyon régóta érzek irántad valamit, de nem tudtam, hogy te mit érzel. Kínzol, hogy hagyod, magad mikor bántanak. Már rég elvittelek volna innen, de félek, hogy megölnek engem és nem látlak téged többet. - megcsókoltam bizonytalanul, szégyellősen. Megfogott felemelt és lefektetett az ágyra majd felém tornyosult. Most már ébredezek. Ébredezik a lényem és vele együtt az összes vágyam. Az összes vágyam, amit kész vagyok YongGuknak megmutatni.