42.rész: Életre, halálra Part 2

• Mi folyik itt? - kérdeztem meglepetten. - YongGuk??? - sírtam el magam.
• Jaj, Leila drágám ne sírj. Nem áll neked jól. 
• Te élsz? - kérdeztem könnyeimmel küszködve.
• Meg sem haltam. – nevetett fel majd ott hagyott s oda ment a san-hoz. 
• YongGuk. Mi folyik itt?
• Tudod Leila nem halhattál meg csak úgy akárhogy akartam. Sokan felfigyeltek rád és igényt is tartottak rád, ahogy én is. Kellett valami, amiért te hajlamos vagy embereket eltakarítani az utamból. Ez az ok YongGuk. Tudod össze beszéltem YongGuk főnökével és megegyeztünk. Őt is becsaptam, ahogy téged. Megmondtam neki, hogy az emberi mondják azt, hogy ez is és az is megölte YongGukot. Ártatlanok voltak, amiért te élet fogytiglant kaphatsz. Rád küldtük múltkor a rendőrséget te pedig valahogy ki magyaráztad magad belőle. Nem jött össze a tervünk. Most pedig ide csaltunk és most véged van. Az a lényeg minden azért történt, hogy te meghalj. Vagy így vagy úgy.
• YongGuk te nem is…
• Jaj kis cicám jó volt a sex, de nem szerelemből csináltam azt, amit csináltam. Egy dolog fűtött ez pedig a hatalom és a pénz volt. Az hitted szerelmes vagyok beléd? Ma már senki se szeret senkit csak akkor, ha valami szándéka van, és nekem volt hidd el. De azért egy utolsó menet cica?
• Rohadj meg! - megfogta a karom és elkezdet rángatni egy szobába. - Azt mondtam engedj el te rohadék! - nem engedett, hanem egyre jobban szorított én pedig a dühtől már alig láttam és a sok sírástól az erőm is kezdett elhagyni. - Engedj már el!!! YongGuk! 
• Fejezd be! - lefejeltem ő pedig az fejéhez kapott elvettem a kardom tőle majd a torkához szegeztem. - Hülye ribanc. - hátulról kaptam egy nagy ütést és minden elsötétült. 

…

Mikor felébredtem egy sötét szobába voltam be zárva. Be volt kötve a szám kezeim pedig hátra voltak kötözve. Fájt a fejem, amit az ütésnek tulajdonítottam majd ok nélkül elkezdtem zokogni és valamiért akaratlanul Kai nevét kezdtem el mondogatni. Reméltem, hogy eljön értem, mint annak idején, de hát azt se tudja, hogy hol vagyok. Napok teltek el és YongGukon kívül senki nem jön be hozzám. Minden nap bejön és megerőszakol. Talán most kapok vissza minden kegyetlenséget. Megérdemlem. Én se voltam jobb ellenségeimhez. De azt hittem, hogy YongGuk engem tényleg tiszta szívből szeretett. Nyílt az ajtó és megint azzal a gonosz vigyorral lépkedett felém.
• Kérlek YongGuk. Fejezd be! - mondtam, ahogy csak tudtam. 
• Nem úgy megy az hercegnő. Most megkapod, ami jár. Tudod, ha talán kedves lettél volna hozzám az első alkalommal, akkor most nem kéne erőszakoskodnom. - közeledett felém majd ledöntött és rám tornyosult.
• YONGGUK!!! KÉRLEK NE!! ELÉG VOLT MÁR!!!
• Azt mondta a hölgy, hogy ne! - Kai?
• Jaj a felmentő sereg? De béna. - eldörrent a pisztoly és YongGuk vállába fúródott a ki lőtt golyó.
• Enged el te rohadék!
• Te mit képzelsz magadról? Innen élve nem fogtok ki menni. - eloldott Kai majd tönkön rúgtam YongGukot. Összeeset a fájdalomtól én pedig boldogan sétáltam Kai oldalán. 
• Merre tovább? - kérdeztem ijedten. Körbe kerítettek minket.
• Itt a kardod a pisztolyod és a késeid. 
• Imádlak Kai. - vettem el tőle a cuccaim. - Akkor én jobbra kezdek te pedig balra. 
• Rendben…

…

Nem maradt senki, aki elállta volna az utunkat. YongGukkal találtam magam szembe és a san-nal. Most ők jönnek? 
• Kai? Hagyd őket nekem. Kérlek. 
• Enyém a san mert van vele mit elintéznem. 
• Kai. 
• Hallgass rám! Tied YongGuk. - bólintottam majd elindultam felé. 
• Szia, Cica! - szólított meg. - Azt hiszed, hogy el tudsz velem bánni? Tévedsz édes. Te engem sose fogsz tudni legyőzni. - bele vágtam lábába a késem. Felordított. - Ez, de ócska trükk. Mindig így csinálod. És most mit teszel hmmm… - közeledett felém, majd ahogy egyre közelebb ért úgy gyorsított tempóján. Felugrott, és hasba rúgott én pedig összegörnyedve értem földet. Fogtam a hasam. Rohadtul fájt. Közeledett én pedig erőt vettem magamon és felálltam. Egymás felé rohantunk. Mikor elértük egymást összeverekedtünk. Én is ütöttem és ő is engem. Egyszer én kerültem a földre máskor pedig ő. S mikor elő kerültek a kardok már nem volt kegyelem. Vívtam életemért pedig tudom jól, hogy ő ezerszer jobb harcos, mint én. Nem adhattam fel már csak Kaiért sem. Nem adhattam fel azokért a dolgokért, se amit eddig elértem. Ami már biztos az enyém. Megvágta a karom, az arcom a hátam, a lábam. Nem éreztem fájdalmat, mert elnyomta a lelki fájdalom, amit ő okozott nekem. Becsapott csúnyán át vert én pedig adtam alá a lovat. Nem a főnöke és az emberei voltak a leggonoszabbak, hanem ő. Én pedig ártatlan embereket öltem meg miatta. Bedurvultam erre a tudatra. Súlyos sebet ejtettem rajta ő pedig kénytelen volt a földre zuhanni és előttem térdelni. Nem tudott mozogni én pedig lekicsinylő tekintettel néztem bele szemeibe.  - Tessék, itt vagyok. Tedd meg! Nekem úgy sincs már mit veszítenem. Tessék, itt vagyok. Ha nem ölsz meg most pár nap múlva úgy is meghalok. 
• Állj fel! - felállt. - Én szerettelek téged. Mindent azért tettem, mert azt hittem meghaltál. Nem is tudod elképzelni, hogy min mentem át. Tudod menyi családot tettem tönkre abban a hittben, hogy megöltek téged. Lányokat küldtem ki az utcára kurvának csak azért, hogy bosszút álljak rajtuk miattad. Azt hittem a főnököd, az emberei és T.O.P a kegyetlenek, de mind végig te voltál az. A hátam mögött nevettél rajtam és élvezted az életet, a kényelmes boldog gondtalan létet, mint én hülye biztosítottam neked.
• Mondom. Ölj, meg nekem már úgy sincs mit veszítenem.
• Egy rohadék vagy. Remélem, nekem nem kell bemutatkoznom, mint gyilkosod. Tudod, ki vagyok. Azt hittem, hogy tudom te, ki vagy de sajnos tévedtem. A nevem Leila és Bang YongGuk én vagyok a gyilkosod. Ég veled. - kegyetlenül bele mártottam pengém. Míg haldokolt szemei az én szemeimet fürkészte. Szája a sajnálom szót formázta, de már lényegtelen. Nem hiszek neki. Kilehelte megmaradt lelkét és hörögve meghalt. Kai jött oda hozzám röhögve. 
• Meghalt a disznó. Megöltem az a rohadékot. – nevetett tovább.
• Menjünk, haza kérlek.
• Gyere. – hirtelen komor lett. Átölelt majd az ajtó felé vettük az irányt.