Az Inagawakai család
vezetése az enyém lett, ahogy megöltem régi főnöküket. Egy női vezető? Na,
ebből se fog semmi jó kisülni. Eleinte volt egy- két nehézségem az embereimmel,
de végül a Lenin fiúkhoz hasonlóan én is bevezettem a véres terrort és
megbékültek velem. A cél: felküzdeni magam a második helyre. Sokan bele akartak
szólni, hogy mit, hogy tegyek, mert a régi főnökük így meg így csinálná, de nem
nagyon tudták végig mondani mondókájukat, mert fejük repült abban a pillanatban,
ahogy okoskodás hagyta el szájukat. Nem tűrtem, hogy bele szóljanak abba, amit
én is meg tudok csinálni. A szabályokat gyorsan egyeztettem velük. Ha mondok,
valamit befogod mész és csinálod. Ha nem csinálod? Nem éled meg a holnapot.
Rövid idő alatt én rendelkeztem a legtöbb prostival, fegyverrel,
drogkereskedővel. De mégis területem kevés volt, ami miatt a harmadik helyen
kullogtam.
Észak Korea meghívott magához. Jobban mondva a hadügyminiszter. Nagyon megkedvelhetett vagy ez is valami kis szívességet akartam tőlem, ahogy néhányan tették az elmúlt pár hónapban.
• Hallottam, hogy a férjed Hanabusa meghalt. Nagyon sajnálom. De annak viszont örülök, hogy tiéd lett az Inagawakai család. Nem tudom, hogy csináltad, de nagyon ügyes voltál.
• Csak küzdöttem, azért ami nekem jár. – mondtam neki miközben meghajolva álltam előtte.
• És ez most azt jelenti, hogy te meg a volt családod hadban álltok?
• Csak addig uram, amíg érdekeink nem keresztezik egymást. Nekem területekre van szükségem és ezért képes vagyok bármire. Emlékszem a régi partykra ahol tárgyaltak a területekért. Ez hülyeség. A területszerzéseket mindig háborúval vívták meg és most is úgy kell nem pedig baba zsúrokkal. Tiszta időpocséklás az egész. Ha valakinek kell, valami az menjen érte és vegye el szó nélkül. Ha én nem küzdöttem volna, most nem lennék az aki. Igazam van uram és gondolom, maga se lenne itt velem és beszélgetne, ha annak idején nem küzd annyit. Biztos sok háborúban volt, már ahogy a kitüntetéseit nézzem és még mindig él tehát sikeresen vitte végig feladatát.
• Ez igaz kisasszony. Maga nagyon jól látja a dolgokat. Higgye el én is feleslegesnek tartom a békekonferenciákat. A győztessé minden. Ezt szoktam mondani, de hát manapság már udvariasnak kell lenni. Az udvariasság a melegek szokása. Mi pedig nem vagyunk azok. – nevetett jókedvűen. Most már biztos, hogy készül valamire. - Na de kisasszony nem is ezért hívtam ide.
• Uram elnézést, hogy közbe vágok, de nem lehetne, hogy Leilanak hív, mert hát őszintén jobban szeretem, ha a nevemen szólítanak.
• Ó ez természetes. Leila azért hívtunk ide, mert egy ajándékot szeretnék neked adni elismerésem jeléül. - az a fiú lépett elő, akivel annak idején találkoztam itt. Meglepődtem. Mikor meglátott szeme felcsillant és bánat helyet öröm ült ki arcára. - Ő a legjobb katonám. Neked adom, mint testőr.
• Nincs szükségem testőrökre, de szívesen elfogadom. Nagyon szépen köszönöm. - hajoltam meg újra.
Haza értem „ajándékommal”. Nem nagyon szóltam hozzá út közben. Nem volt kedvem beszélgetni vele. Nem tudtam mire vélni ezt az ajándékot, de volt egy olyan érzésem, hogy ki akartak gúnyolni. Muszáj volt elfogadnom, mert ha nem teszem, akkor nekem végem. Adtam neki egy szobát majd magára hagytam hadd pihenjen. Visszavonultam kuckómba és gondolkoztam mi jót hozhattok ki ebből a helyzetből. Nem jutottam dűlőre. Nem találtam semmi menekülő útvonalat, hogy hogyan tudnám vissza küldeni anélkül, hogy engem megtámadjanak. Döntöttem. Az embereim közé teszem. Akár kém akár nem. Ha kém annál jobb, mert szem előtt lesz, és akkor hamar tudok lépni ha, látom, hogy készül el árulni. Nem engedhetem magamhoz közel, mert ő is meg fog mérgezni. Kopogtak az ajtómon.
• Tessék. - és bejött váratlan vendégem. – Mit akarsz? – kérdeztem tőle egy kicsit gorombán.
• Valami rosszat tettem, hogy nem szól hozzám? - kérdezte ártatlan arccal. Katona, de mégis olyan arcot vág mintha most jött volna ki a bölcsödéből.
• Nem dehogy csak nem tudlak hova tenni. – kezdtem lenyugodni. Megsajnáltam. Biztos hiányzik a hazája én pedig így viselkedek vele.
• Ezt nem értem.
• Nem tudom, hogy miért kaptalak.
• De hát elmondták.
• Igen csak a hátsó, valós szándékot nem. Na de mindegy ez nem a te gondod. De amúgy még a nevedet se tudom.
• T.O.P.-nak szoktak becézni .
Észak Korea meghívott magához. Jobban mondva a hadügyminiszter. Nagyon megkedvelhetett vagy ez is valami kis szívességet akartam tőlem, ahogy néhányan tették az elmúlt pár hónapban.
• Hallottam, hogy a férjed Hanabusa meghalt. Nagyon sajnálom. De annak viszont örülök, hogy tiéd lett az Inagawakai család. Nem tudom, hogy csináltad, de nagyon ügyes voltál.
• Csak küzdöttem, azért ami nekem jár. – mondtam neki miközben meghajolva álltam előtte.
• És ez most azt jelenti, hogy te meg a volt családod hadban álltok?
• Csak addig uram, amíg érdekeink nem keresztezik egymást. Nekem területekre van szükségem és ezért képes vagyok bármire. Emlékszem a régi partykra ahol tárgyaltak a területekért. Ez hülyeség. A területszerzéseket mindig háborúval vívták meg és most is úgy kell nem pedig baba zsúrokkal. Tiszta időpocséklás az egész. Ha valakinek kell, valami az menjen érte és vegye el szó nélkül. Ha én nem küzdöttem volna, most nem lennék az aki. Igazam van uram és gondolom, maga se lenne itt velem és beszélgetne, ha annak idején nem küzd annyit. Biztos sok háborúban volt, már ahogy a kitüntetéseit nézzem és még mindig él tehát sikeresen vitte végig feladatát.
• Ez igaz kisasszony. Maga nagyon jól látja a dolgokat. Higgye el én is feleslegesnek tartom a békekonferenciákat. A győztessé minden. Ezt szoktam mondani, de hát manapság már udvariasnak kell lenni. Az udvariasság a melegek szokása. Mi pedig nem vagyunk azok. – nevetett jókedvűen. Most már biztos, hogy készül valamire. - Na de kisasszony nem is ezért hívtam ide.
• Uram elnézést, hogy közbe vágok, de nem lehetne, hogy Leilanak hív, mert hát őszintén jobban szeretem, ha a nevemen szólítanak.
• Ó ez természetes. Leila azért hívtunk ide, mert egy ajándékot szeretnék neked adni elismerésem jeléül. - az a fiú lépett elő, akivel annak idején találkoztam itt. Meglepődtem. Mikor meglátott szeme felcsillant és bánat helyet öröm ült ki arcára. - Ő a legjobb katonám. Neked adom, mint testőr.
• Nincs szükségem testőrökre, de szívesen elfogadom. Nagyon szépen köszönöm. - hajoltam meg újra.
Haza értem „ajándékommal”. Nem nagyon szóltam hozzá út közben. Nem volt kedvem beszélgetni vele. Nem tudtam mire vélni ezt az ajándékot, de volt egy olyan érzésem, hogy ki akartak gúnyolni. Muszáj volt elfogadnom, mert ha nem teszem, akkor nekem végem. Adtam neki egy szobát majd magára hagytam hadd pihenjen. Visszavonultam kuckómba és gondolkoztam mi jót hozhattok ki ebből a helyzetből. Nem jutottam dűlőre. Nem találtam semmi menekülő útvonalat, hogy hogyan tudnám vissza küldeni anélkül, hogy engem megtámadjanak. Döntöttem. Az embereim közé teszem. Akár kém akár nem. Ha kém annál jobb, mert szem előtt lesz, és akkor hamar tudok lépni ha, látom, hogy készül el árulni. Nem engedhetem magamhoz közel, mert ő is meg fog mérgezni. Kopogtak az ajtómon.
• Tessék. - és bejött váratlan vendégem. – Mit akarsz? – kérdeztem tőle egy kicsit gorombán.
• Valami rosszat tettem, hogy nem szól hozzám? - kérdezte ártatlan arccal. Katona, de mégis olyan arcot vág mintha most jött volna ki a bölcsödéből.
• Nem dehogy csak nem tudlak hova tenni. – kezdtem lenyugodni. Megsajnáltam. Biztos hiányzik a hazája én pedig így viselkedek vele.
• Ezt nem értem.
• Nem tudom, hogy miért kaptalak.
• De hát elmondták.
• Igen csak a hátsó, valós szándékot nem. Na de mindegy ez nem a te gondod. De amúgy még a nevedet se tudom.
• T.O.P.-nak szoktak becézni .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése